Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Godzilla, A szörnyek királya

Vannak olyan szörnyek, amelyek nem természetes úton jöttek létre, hanem az ember által szétszort radioaktív anyagok mutációja révén. Ezen szörnyek hosszú sorában a legismertebb nem más, mint a szörnyek királya, Godzilla. Amikor az első atombombát felrobbantották Hirosimában a szétszort radiaktív részecskék még az onnan több ezer kilométerre fekvő Galapagos-szigetet is elérték. Itt egy ártatlan kis hüllő, a tengeri leguán egyik példánya mutáns, koloszális szörnyeteggé fejlődött. Ő volt az első Godzilla. 150 méter hosszú, 90 méter magas és 3500 tonnát nyom. Ő a legnagyobb gyík, aki valaha is létezett. Nincs hozzá hasonló. A mutációja elképesztően gyorsan menet végbe. 3 nap alatt elérte ezt a méretet a körülbelül 60-70 cm-ből. A hátán hatalmas tüskék ékeskednek, ami kiemeli minden szörny közül. Erős végtagjai vannak. Hosszú izmos farka, mellyel nagyonat tud csapni. Két lábon jár és gyorsan tud futni. Kiváló a szaglása, amellyel kilométerekről megérzi kedvenc zsákmányát, a halat. De egy ekkora állat eltartásához nagyon-nagyon sok halra van szükség. Godzilla 1998-ban romba döntötte egész New Yorkot. Ráadásul 200 2-3 m magas tojást rakott le amelyekből 3 m magas ivadékok keltek ki. Godzilla nőstény volt, de nem volt hím állat, aki teherbe ejtse. A mutáció azonban új tulajdonságokkal ajándékozta meg. Képes saját magát teherbe ejteni partner nélkül, vagyis hímnős állat. Az ivadékok mind elpusztultak, de egy életben maradt és ő az a Godzilla, aki ma is él. Az anyával szintén végeztek, de őt később a földönkívüliek teljesen átalakították egy robot szörnyé, a Cyber Zillává. Az életben maradt bébiszörny már hím volt és ő is hamar óriásira nőtt. De volt egy tulajdonsága, amivel az anyja nem rendelkezett. Képes volt radioaktív sugarakat tűzelni a szájából. Így bármelyik szörnyet képes volt megölni ugyanis hatalmas mennyiségben a radiokatív anyagok már halálosak is lehettek, akár mutáns volt az ellenséger, akár nem. Az új Godzilla hím létére nem volt képes tojásokat rakni. De tudott szaporodni ugyanis rátalált a párjára, egy mutáns nőstény komodói varánusz képében.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

confirmed

(Jasondreab, 2017.01.29 19:02)

agree to this online casino where you can prevail in legitimate kale with the usurp of this guidebookPlaying bitcoin casino

viagra on sale

(Charlespance, 2017.01.29 18:44)

hn5706lf306 buy cialis online cialis tablet eq1407

buy tadalafil online cialis

(Charlespance, 2017.01.29 18:25)

hh2264 http://payday-loan-online.review payday advances sydney kx3719si3511 oy8761 http://cialis-online.review buy cheap cialis ih8963uh526 ds2475 http://viagra-online.men online viagra jelly forums xb8735jn9613

generic clomid at home depot

(Charlespance, 2017.01.29 18:05)

gn5928 http://cialis-online.review buy cialis online now ax9813al5503

online clomid no prescription

(Charlespance, 2017.01.29 17:45)

ms8119dy9837 Cialis manufacturer cialis pills yy5606

order levitra online

(Charlespance, 2017.01.29 17:26)

fq7267 http://viagra-online.men cheap viagra in canada xp1126ih4888

metformin expiration cialis generic pills

(Charlespance, 2017.01.29 17:07)

jn2848 http://zithromax.party zithromax online no prescription generic name wg6647 al9883 http://canadian-pharmacy-online.review Canadian Pharmacy me4195kj9015 bk2920 http://payday-loan-online.review payday lenders in north carolina sy4544ru6897

lifestyle cialis pills

(Charlespance, 2017.01.29 16:47)

rn9125 http://cialis-online.review non generic cialis ro738hv2163

prescription viagra without

(Charlespance, 2017.01.29 16:09)

hn3920zi4528 payday loan payday loans in bakersfield vw7404

how long last generic levitra

(Charlespance, 2017.01.29 15:50)

qr438 http://viagra-online.men online viagra reviews gh6956rh1334 ih417 http://levitra-online.men what does pill look like generic levitra tc5144di524 nu1919 http://cialis-online.review cialis 5mg bf6677lk3708

generic levitra canada online pharmacy

(Charlespance, 2017.01.29 15:32)

rh9897 http://canadian-pharmacy-online.review canada pharmacy gs9892if8671 sd658 http://payday-loan-online.review lowest payday loan fees es4279kz5758 xf1900 http://viagra-online.men buy viagra online canada gq6526ap3418

generic levitra safety

(Charlespance, 2017.01.29 15:13)

jc5870 http://payday-loan-online.review payday loans in richmond va fu5190dj9300 in3557 http://zithromax.party azithromycin tabs 6's zithromax tb5552 ok5041 http://levitra-online.men cheap levitra medication ef9066tr6697

lowest price cialis 20mg

(Charlespance, 2017.01.29 14:54)

if7187 http://canadian-pharmacy-online.review pharmacy from canada el5041yw595 em9450 http://viagra-online.men buying online viagra vz6316vs4324 hq1830 http://zithromax.party azithromycin buy without prescription qc3456

viagra prescription online

(Charlespance, 2017.01.29 14:35)

vb2877zv1873 Quick Cash Loan payday loan okc gn7888

buy clomid men

(Charlespance, 2017.01.29 14:16)

ac2435kn150 Cialis Official Website cialis 5mg price generic levitra ok2409

is viagra a prescription drug

(Charlespance, 2017.01.29 13:39)

ku6961sa3892 Cost of Cialis in USA order cialis online without otc vh8130

how can i buy viagra online

(Charlespance, 2017.01.29 13:20)

yh7692 http://canadian-pharmacy-online.review Canadian Pharmacy nz1876ef8979

Как превзойти всех?

(Svetabezsn, 2017.01.29 13:02)

https://lh6.googleusercontent.com/-OQWqbb6tkkQ/Vb5K620LQpI/AAAAAAAACqU/1crK-NrJqJk/w468-h60-no/82a21.gif

Пока думаешь, другие зарабатывают. Только сейчас и больше никогда!
Деньги здесь! ОСТОРОЖНО! Секрет миллионера раскрыт!
Настоящий феномен! Секрет миллионера раскрыт! Жми!
Неожиданный поворот! Секрет миллионера раскрыт! Здесь и сейчас!
Ошеломительный успех! Секрет миллионера раскрыт! Жми!

ordering viagra online

(Charlespance, 2017.01.29 13:02)

dy7025 http://viagra-online.men viagra for men ym7435yy9002 rk5322 http://payday-loan-online.review payday loan in las vegas tq8175bc822 cl7466 http://levitra-online.men buy levitra online australia uj4553he5465

what if does not work cialis 20mg

(Charlespance, 2017.01.29 12:43)

se993 http://zithromax.party cheap azithromycin 500mg fs3544

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »