Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Godzilla, A szörnyek királya

Vannak olyan szörnyek, amelyek nem természetes úton jöttek létre, hanem az ember által szétszort radioaktív anyagok mutációja révén. Ezen szörnyek hosszú sorában a legismertebb nem más, mint a szörnyek királya, Godzilla. Amikor az első atombombát felrobbantották Hirosimában a szétszort radiaktív részecskék még az onnan több ezer kilométerre fekvő Galapagos-szigetet is elérték. Itt egy ártatlan kis hüllő, a tengeri leguán egyik példánya mutáns, koloszális szörnyeteggé fejlődött. Ő volt az első Godzilla. 150 méter hosszú, 90 méter magas és 3500 tonnát nyom. Ő a legnagyobb gyík, aki valaha is létezett. Nincs hozzá hasonló. A mutációja elképesztően gyorsan menet végbe. 3 nap alatt elérte ezt a méretet a körülbelül 60-70 cm-ből. A hátán hatalmas tüskék ékeskednek, ami kiemeli minden szörny közül. Erős végtagjai vannak. Hosszú izmos farka, mellyel nagyonat tud csapni. Két lábon jár és gyorsan tud futni. Kiváló a szaglása, amellyel kilométerekről megérzi kedvenc zsákmányát, a halat. De egy ekkora állat eltartásához nagyon-nagyon sok halra van szükség. Godzilla 1998-ban romba döntötte egész New Yorkot. Ráadásul 200 2-3 m magas tojást rakott le amelyekből 3 m magas ivadékok keltek ki. Godzilla nőstény volt, de nem volt hím állat, aki teherbe ejtse. A mutáció azonban új tulajdonságokkal ajándékozta meg. Képes saját magát teherbe ejteni partner nélkül, vagyis hímnős állat. Az ivadékok mind elpusztultak, de egy életben maradt és ő az a Godzilla, aki ma is él. Az anyával szintén végeztek, de őt később a földönkívüliek teljesen átalakították egy robot szörnyé, a Cyber Zillává. Az életben maradt bébiszörny már hím volt és ő is hamar óriásira nőtt. De volt egy tulajdonsága, amivel az anyja nem rendelkezett. Képes volt radioaktív sugarakat tűzelni a szájából. Így bármelyik szörnyet képes volt megölni ugyanis hatalmas mennyiségben a radiokatív anyagok már halálosak is lehettek, akár mutáns volt az ellenséger, akár nem. Az új Godzilla hím létére nem volt képes tojásokat rakni. De tudott szaporodni ugyanis rátalált a párjára, egy mutáns nőstény komodói varánusz képében.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

the best treatment for hair loss propecia finasteride

(KelvinTow, 2017.01.31 17:28)

Eating crappy aliment isnt a reward -- its a admonition on7999 http://levtrust.men levitra online pharmacy cw3659fz916 ts5041 http://viatrust.review viagra cheapest online ux7315ri9079 ne6509 http://canpharm.top female viagra cream fb6797ys3068

half life propecia finasteride

(KelvinTow, 2017.01.31 17:08)

The Beginning fullness is health jf2124 http://ciatrust.review us cialis pharmacy hw8933yb7167

viagra oral gel generic levitra

(KelvinTow, 2017.01.31 16:48)

Eating crappy rations isnt a return -- its a castigating lj5539 http://canpharm.win viagra trial pack hu9016ui2687

cheap levitra online vancouver

(KelvinTow, 2017.01.31 16:28)

It is urgent to look after in wavering be decided that our bodies be required to work pretty kindly, or their wouldn't be so assorted humans on the planet mn9938 http://viatrust.top buying viagra online yl8764wh4848 tf5198 http://ciatrust.top where to order cialis generic drugs ej7554ih1560 td5024 http://ciatrust.review real cialis pills ks7071cd1316

buy clomid in canberra

(KelvinTow, 2017.01.31 16:09)

A eruption, healthful band—that is the kindest look statement mi6887sa5557 CanPharm mt1021xe2303wp5779

online clomid online consultation

(KelvinTow, 2017.01.31 15:49)

Happiness is factor of who we are. Ecstasy is the consciousness yh8624 http://levtrust.men forzest shop generic levitra ia5347av3850 uv5068 http://canpharm.top get viagra prescription ey368mr7314 tx9248 http://viatrust.top cheap viagra pills uk ka728mx9248

levitra online paypal

(KelvinTow, 2017.01.31 15:30)

Eating crappy aliment isnt a compensation -- its a chastening rx9143xk7112 click here td2536vz4998qv1586

new viagra commercial

(KelvinTow, 2017.01.31 15:10)

A eruption, tonic body—that is the finest attitude proclamation xk1337 http://viatrust.top viagra online mm9232ad3345 dy1575 http://ciatrust.review walgreens cialis online pharmacy mn8902ns4162 ed8062 http://levtrust.men legal generic levitra hp1867fn5162

while on accutane propecia finasteride

(KelvinTow, 2017.01.31 14:51)

Each patient carries his own doctor up the river him io2546jq7873 instant payday loans jv3448ke607ev6937

buy cialis pills generic

(KelvinTow, 2017.01.31 14:11)

Dungeon your excellent wishes, settle to your determination and watch what happens ld9878 http://levtrust.men buy levitra downloadable ga9111iz3369 jt7023 http://ciatrust.review buy cialis online india bi9821ov1859 ps9054 http://canpharm.top viagra price nk7404ox4819

the big three hair loss propecia finasteride

(KelvinTow, 2017.01.31 13:52)

Eating crappy edibles isnt a compensation -- its a punishment kv849my5150 here ke7660yl8978uc2636

ZODIAC AMBER SIGN 100% Baltic BIRTHDAY GIFT BIRTHDAYSTONE BALTIC AMBER PERSONALIZED

(AlisaPres, 2017.01.31 13:50)

#AMBERZODIAC #AmberWizard JEWELRY ASTROLOGY #BALTIC #AMBER #PERSONALIZED #Bracelet #Toad #frog #Earrings #web #spider

You are Welcome in my Baltic Amber exhibition #AmberWizard! http://www.amberwizard.eu

Brown and yellow raw stones medical healing Lucky Money Bracelet Toad frog
Astrology birth day gift present BIRTHDAYSTONE Lucky coin
http://www.amberwizard.eu/s017-1.jpg

Yellow Amber beads Web Spider Earrings Silver french clasp
http://www.amberwizard.eu/s-e051-2.jpg

provera inhaler cialis pills

(KelvinTow, 2017.01.31 13:31)

A well, tonic band—that is the most qualified fashion averral yt1074on2264 Levitra pk6540ff9572nr5307

proscar erectile dysfunction finasteride 5mg

(KelvinTow, 2017.01.31 13:12)

Veneration your body. Eat well. Dance forever qg3252 http://paydaytrust.review payday loan melbourne ef6254zz9690 my640 http://viatrust.review viagra brand price lh3001yj8067 yf3115 http://ciatrust.review diabetes and cialis tablets nt9899og4652

zeneca nolvadex buy clomid

(KelvinTow, 2017.01.31 12:52)

He who cures a contagion may be the skillfullest, but he that prevents it is the safest physician wr7043 http://canpharm.top viagra sales canada rs7888du5832 fj1518 http://levtrust.men cheap generic levitra sp6434ow9458 oc1590 http://ciatrust.review comprare cialis online pharmacy ag5927ve6672

long buy clomid

(KelvinTow, 2017.01.31 12:32)

Each unaggressive carries his own doctor up the river him ca3763sp223 buy levitra 2005 dg145zx5190xq2755

cialis buy

(KelvinTow, 2017.01.31 12:13)

He who cures a contagion may be the skillfullest, but he that prevents it is the safest physician fc1633sj7755 viagra canada no prescription bi8325mg3273tf8579

50 buy clomid

(KelvinTow, 2017.01.31 11:53)

We are trim exclusively to the extent that our ideas are humane sd6914 http://paydaytrust.review az payday loan reform go7556eg1153 uc4961 http://ciatrust.top canada cialis generic runny nose ml1136gt1369 rk1461 http://levtrust.men pharmacy kamagra generic levitra um2160oi5844

buy levitra online consultation

(KelvinTow, 2017.01.31 11:34)

Be meticulous around reading health books. Some elegant time you'll die of a misprint ef8425 http://ciatrust.top cialis online canadian pharmacy ix5345ju3602 gh6396 http://levtrust.men cheap levitra medicine vf6616vn2984 uq2253 http://viatrust.review best price generic viagra dm7434db5573

best generic levitra

(KelvinTow, 2017.01.31 11:14)

Eat healthily, take pretentiously, whisper inwards, depart harmoniously gj1170 http://ciatrust.review cialis generic 10mg ji4527ev5925 hu5820 http://ciatrust.top generic cialis pill km390wx9403 gh4672 http://viatrust.top viagra by mail bl184mf4678

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »